Párhuzamos univerzum

Friss topikok

  • faterzor: Nagyon várom a következőt! PUUUUUSSSSSSSSZ! (2011.02.28. 13:53) 2. fejezet: Munka
  • Dagályos Morrogh: - Hol vannak a szüleitek? A gyerekek mosolyogva felpillantottak. - Mindjárt itt lesznek. - Helyes.... (2011.02.16. 12:42) Rakétanyár
  • Mustela: Batman a mai napon gazdára talált! (2011.02.16. 01:10) Batman
  • orgonaerika: Szia Zita!Azt hiszem regisztráltam,és a gépelésem percenként eléri a kettő betű átlag sebességet.J... (2011.01.25. 10:41) Vándorünnep
  • Viba: és még mindig nincs bejegyzés!!!!!!! (2011.01.03. 15:11) 10 perc hóvihar, 10 óra szopás

Linkblog

HTML

Rakétanyár

2011.02.16. 01:09 | Mustela | 1 komment

A január-február időszak hatalmas változásokat hozott angliai életembe. Mivel rengeteg dolog történt, megpróbálom inkább a lényeges szálak általi fejezetekbe szedni az időrend rovására.

1.       fejezet: Ivica

Január 14-én megérkezett Ivica. Ivica a gimnáziumi legjobb barátnőm és azóta bár elég távol sodort minket az élet egymástól, a jó kapcsolat mindig megmaradt. Még ősszel felröppent az ötlet, hogy Ivica is szeretne Angliába jönni és akkor már ide, Eastbourne-ba jön utánam. Bevallom, vegyes érzelmekkel vártam. Ehhez tudni kell Ivicáról, hogy örök optimista. Tehát egyrészről bennem volt a félelem, hogy a téli időszakban már ketten leszünk itt munka nélkül, bejön utánam a csőbe és ráadásul a tesómék két hétben határozták meg a maximum itt tartózkodását. Mmint a házban, merthogy azért ez a ház nagyon kicsi ennyi embernek és hát nekik is van magánéletük ugye, stb…, szóval a kérés teljes mértékben reális volt. Ezzel szemben ott állt Ivica felkészültsége, ő neten már mindent megnézett, megszervezett, letelefonált, szétímélezett, kedvencekhez adott és kész tervekkel, ötletekkel bíztatott engem.

Érkezése péntekre esett. Mivel a megbeszéltnél egyel későbbi vonatot ért csak el és az is meglehetősen sokat késett, kénytelen voltam a várakozás ideje alatt leinni magamat az Évivel. Na jó, nem, de valóban a Counting Houseban múlattuk az időt, mindketten meglehetősen fáradtan és kicsavarva. Majd éjféltájt búcsút intettünk egymásnak, én a vonatállomásra, ő haza ment. Az állomás zárva volt. A csarnokba nem lehetett bemenni, az állomás környékén sehol egy lélek, a máskor sűrűn tömött taxiállomáson egy-két autó lézengett, Ivica telefonja nem volt kapcsolható. Nem úgy nézett ki a dolog, mintha érkezni akarna ide vonat. Vártam hát, kb… Kb nagyon hideg volt. Eltelt egy óra. Kezdtem aggódni. Nagy nehezen a „vendégparkolóba” beállt egy autó és nem állította le a motort. Mintha várna valakit. Ez tartotta bennem a lelket, talán ő tud valamit, vagy felhívta valaki, aki esetleg a vonaton tartózkodik, hogy jöjjön érte, mert a közelben vannak. És tényleg. Újabb negyed óra várakozás után a kanyarban feltűnt egy vonat, beállt az állomásra, utasok töltötték be a teret és ott volt végre Ivica! Rohantam, nagyon örültem neki, örültem, hogy látom, örültem, mert mosolygott, jó kedve volt, olyan igazi Ivica volt! (Egyébként Réka, ez az Ivica becenév még gimiben ragadt rá.) Mindkettőnkől azonnal ömleni kezdett a szó, élmények, tudnivalók, dejóalevegő, holatenger, adjegycigit… Majd mikor kicsit csillapodtunk, beültünk egy taxiba, fölcibáltuk a házba a bőröndjét (30 kg) és konstatáltuk, hogy mindkettőnk közös érdekében és örömére nem az én Béres cseppem tört össze a táskájában. Gyors háznézés és dumaparti után kicsit kipakoltuk és elhelyeztük a cuccát, majd felborultunk, mindketten eléggé fáradtak voltunk.

Másnap délelőtt a nyakunkba vettük a várost, első utunk a Vodához vezetett, vettünk neki egy telefont, meg beszerzett pár apróságot, amire szüksége volt, majd megmutogattam neki ezt a hatalmas, Mátészalka méretű várost. Bevásárlóközpont, sétálóutca, tengerpart, pier… Amennyire láttam, nagyon boldog volt, nagyon tetszett neki minden. Aztán elmentünk abba a kávézóba, amit a Mókuval találtunk anno, amiről már korábban írtam. Délután még egy kis séta, egy kis családi élet, majd este lementünk a Counting Houseba, hiszen az Ivicának is meg kell ismernieJ

Vasárnap csendesen, önéletrajz írással, netböngészéssel telt az idő, majd hétfőn a nyakunkba vettük a várost és elkezdtük beadni az önéletrajzainkat mindenhová. A hétfői napot az éttermeknek és a kávézóknak szántuk. A kedd a hotelok napja volt. A legtöbb helyen megmondták, hogy nincs munka, de azért ott hagyhatjuk a CV-ket, ám egy kis hotelban a színházzal szemben a nő nagyon érdeklődő volt. Mondta, hogy neki kell egy pincér és majd jelentkezik. Na persze. Ahányszor ezt már hallottam. Délután hulla fáradtan kullogtunk haza. Azért az összes hotelt itt végigjárni az nem kevés! Na jó, mégcsak a végére sem értünk! Szóval még csak baktattunk haza, mikor csörgött a telefonom és a kis hotelből a nő állásinterjúra visszahívott másnapra! Egészen felpörögtem. Még aznap egy másik hotelből is hívtak, szintén másnapra. Ivica meghozta tehát a szerencsémet!  Jimmel mentem le szerdán délelőtt a Congress Hotelhoz és kb fél óra elteltével már mint munkával rendelkező ember sétáltam feléjük a napsütötte tengerparton. Nagyon szimpatikus volt a nő is, a hotel is, az egész állás, minden. Természetesen jött a para, hogy mi van, ha a másik hotel nem lesz szimpatikus, de sokkal több pénzt ajánl, stb. Később találkoztunk Ivicával a városban, együtt vártuk a második interjút. Kajáltunk, kávéztunk, tartotta bennem a lelket. A Cavendish Hotel egy nagyon elit hely a parton, a legolcsóbb szobájuk 108 Font/fő/éj és nem tengerre néző (kb 35000 Ft). Szóval a vendégkör is olyan…  A meghallgatás 3 órakor volt. Ja, poén: Még előző nap, mikor hívott a csaj, és az időpontot beszéltük meg, itt ugye nincs 13, 14, 15 óra, stb, itt 1, 2, 3 PM van. Vagy AM éppen, attól függ. És mondja a nő telefonban, hogy akkor 3-kor kellene menni. Én meg annyira paráztam (telefonon beszélni angolul nagyon nehéz még nekem), hogy 6x visszakérdeztem, hogy akkor 3? 3 PM? (délután?) NEM B.Meg! Hajnal!! Na mindegy, a csaj nem rökönyödött meg, kedvesen mondta, hogy igen, természetesen délután 3kor. Nade a lényeg, nem feleltem meg. Ennek több oka volt: az angolom nem elegendő oda, nincs referenciám és (a legjobb!) mivel nincs autóm, ő nem látja át, hogyan tudnék bejárni dolgozni. Mátészalkán! Gyalog! Busszal, biciklivel, akárhogy! Itt nincsenek távolságok! Na mindegy, valahol örültem is, mert megkönnyítette a döntésemet, a hotel és a nő is ahogy sejtettem eléggé elit, sznob, ezáltal nekem unszimpatikus volt és ezzel szemben már ott volt a zsebemben a másik munka. Amiről bővebben a következő fejezetben.  Délután már nem császkáltunk sehova, hazajöttünk segíteni a Jimnek, viszont kaptam egy e-mailt a Motcombe iskolából (ahova még decemberben adtam be a jelentkezésemet egy takarítói állásra), hogy még nem hoztak döntést, de addig is ha még érdekel a munka, be lehet menni megnézni, hogy miről is lenne szó. Persze lebeszéltem egy találkozót péntekre a fickóval, akit G. Tsenti, azaz Centinek hívtak J  Ivicának is jól alakult a napja, mert őt meg a Mekibe hívták be interjúra köv. keddre.

Azon a héten már el is kezdtem dolgozni a hotelban, ezen kívül ugye itthon segítettünk, amit tudtunk, Ivica is járta a várost folyamatosan, munkát keresett, ide-oda mászkált, bankban voltunk (hát ez is egy külön fejezet lehetne, de a lényeg, hogy 6x voltam a bankban, mire egy nyomorúságos számlát képesek voltak megnyitni nekem, mert a bankos spiné a 3 konkrét megbeszélt időpont egyikén sem ért rá…). Azt hiszem, mindezt egyedül sokkal nyögvenyelősebben csináltam volna végig, nagyon sokat számított, hogy Ivica ilyen neten utánanézős fajta és mindent tudott, mire valami intézkedésre került sor. És így telt a következő hét is. Ivica sajnos nem kapta meg a mekiben a munkát, de örök optimista lévén nem lankadt, rengeteget kószáltunk a városban és kölcsönösen segítettük egymást, amiben tudtuk, illetve mivel én már folyamatosan dolgoztam, ő segített a Jimnek helyettem is. Majd eljött a nap, hogy elköltözött. Nagyon hirtelen lett üres a ház! Bár tudtam, hogy nem a világ végére megy és hogy továbbra is az életünk része lesz, de… Egy pillanatra meglegyintett minket örök vidámságával, kreativitásával, nem baj, megoldjuk tipusú szemléletével, majd ahogy jött, távozott és kifejezett nagy űrt hagyott maga után. Egyébként jelenleg Emsworth-ben dolgozik egy magyar családnál bébiszitterként és ezúton is nagyon sok sikert kívánok neki! Tudom, hogy jól fogja érezni magát és jól fog boldogulni. És közel van. Tudom.

 

 

 

„Egyik percben ohiói tél; zárt ajtók, csukott ablakok, fagytól megvakult üvegtáblák, csüngő jégcsapok minden háztető ereszén, síelő gyerekek a lejtőkön, bundába burkolt háziasszonyok, akik, mint nagy fekete medvék, cammogtak a jeges utcákon.

És egyszerre a hőség széles hulláma öntötte el a kisvárost. A forró levegő hullámzó tengere; mint amikor valaki nyitva hagyja egy pékség kemencéjének ajtaját. A meleg lüktetett a házacskák, bokrok és gyermekek körül. A jégcsapok lepottyantak, diribdarabra törtek, elolvadtak. Felpattantak az ajtók. Kitárultak az ablakok. A gyerekek ledobálták gyapjúruhájukat. A háziasszonyok lehullatták medvejelmezüket. A hó olvadt, és előbukkant a múlt nyár régi, zöld pázsitja.

Rakétanyár. Ide-oda röpködtek a szavak az emberek között a nyitott, szellőző házakban. Rakétanyár.

A meleg, sivatagi levegő megváltoztatta a jégvirágmintákat az ablakokon, letörölte a művészi munkát.

Sílécek és ródlik egyszerre haszontalanná váltak. A hó, ahogy a városra hullott a hideg égből, forró esővé változott, mielőtt földet ért.

Rakétanyár. Az emberek kihajoltak csepegő verandáikról és figyelték a vörösödő eget. A rakéta a kilövőtéren állt, rózsaszínű tűzfelhőket és kazánhőséget fújtatott. A rakéta hatalmas fúvókájának minden leheletével nyarat hozott ezen a hideg téli reggelen. A rakéta éghajlatokat teremtett, és egy rövid pillanatig nyár borult a földre�”

 

Ray Bradbury

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dagályos Morrogh 2011.02.16. 12:42:40

- Hol vannak a szüleitek?
A gyerekek mosolyogva felpillantottak.
- Mindjárt itt lesznek.
- Helyes. Azonnal indulunk. - Mr. McClean a távolban meglátta az oroszlánokat, amint verekednek egymással, karmolásszák egymást, aztán lecsillapodva csendben nekiállnak lakmározni az árnyas fák alatt.
Kezét szeméhez emelve, hunyorogva nézte az oroszlánokat.
Az oroszlánok már végeztek a lakmározással. A vizesgödörhöz indultak inni.
McClean forró arcán árnyék futott végig. Sok-sok árnyék rezzent az arcán. Az izzó égből keselyűk szálltak alá.
- Iszik egy csésze teát? - szólalt meg a csendben Wendy.
süti beállítások módosítása