Mindenből az utolsó. Az utolsó látogatás a cégnél. Az utolsó ebéd a Monarchiában. Az (első és) utolsó üveg bor a lányokkal az Orgonában. Egyszerűen nem tudom úgy nézni a világot, hogy ne mindenben és mindenkiben a lemondást lássam. Szépen egyesével eltépem a gyökereimet és mindegyik fáj. Persze felpörögtek mostanában az események és annyi minden van még. Mégegyszer a Vibbel találkozni, Ivica, Nyunyi, útlevél, porszívó, ezt a másik dobozba, az itt ne maradjon az asztalon... Kavarognak a gondolatok.
Kicsit olyan az egész, mintha fel kellene ülnöm egy űrhajóra és egy másik bolygóra költözni. Ahol idegenek vannak, furán beszélnek, furán viselkednek és fura dolgokat esznek. Nem is tudok most írni. Pedig tele van a fejem és a szívem.
