Az első mélypontom után kezdtem megbékélni a világgal.

Szombaton karácsonyi vásár volt Majáék sulijában, úgyhogy felpakoltunk és négyesben (Jim, két gyerek meg én) lesétáltunk. A suli amúgy elég közel van, gyalog kb 10 perc. Idén nagyon büszkék arra, hogy új szárnnyal bővítik, így egyáltalán nem barikádozzák el az építkezést, sőt, az osztályok is egy-egy munkagépről kapják a nevüket. Ahogyan a magyar óvodákban pillangó, cica és süni csoport van, úgy itt vannak a traktorok, a markolok a mixerautók ésatöbbi. Nagyon bájos, ahogyan egy egyenruhás 4 éves kislány közli, hogy a traktor csoportban van. Amúgy a gyerekek tényleg nagyon élvezik ezt és szívesen nézik, illetve mesélik az építkezés aktuális folyamatát.

Maga a vásár elég jó volt. Azon kívül, hogy minden szart lehetett vásárolni és hangosan szólt a diszkózene (nem, nem volt diszkógömb) voltak igazán klassz programok és játékok. Lehetett arcot festetni, volt tombola, sütidíszités, meg egy olyan játék, hogy egy hatalmas vödör tele volt tömve iratmegsemmisítő által kiköpött papírcsíkokkal és abból lehetett kihalászni kis ajándékcsomagocskákat. Apróságok voltak, Maja pl. egy kis gyurmakészletet szerzett ilyen módon, de a lényeg egyrészt az iskolának való adakozás (merthogy mindenért fizetni kellett), másrészt hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Épp ennél a játéknál magyaráztuk Majának, hogy bontsa ki a csomagot és hogy mi ez meg ilyenek, mikor egy lány megszólított minket, hogy „ne haragúdjatok, ti magyarok vagytok?” Ravasz kérdés… Mondtuk igen és ő nagyon örült, de hamar el is sodródtunk egymás mellől. Később a büfé mellett újra összefutottam vele. Épp indulni készült haza két gyerekkel, gyorsan beszéltünk két szót és telefonszámot cseréltünk, meg megbeszéltük, hogy jó lenne valamikor összefutni. Teljesen felpörögtem. Annyira szimpatikus volt, hogy felcsillant előttem a remény, hogy itt is lesz barátnőm. Mire hazaértünk, jött is egy sms tőle, hogy tényleg nagyon örül és valamelyik közösségi fórumon jó lenne bejelölni egymást meg beülhetnénk valamikor valahová. Úgy válaszoltam az sms-ére, mint aki szerelmes. (Jó igen, az vagyok, de szóval hogy annyira örültem neki meg az üzenetnek meg a lehetőségnek, mintha legalábbis Robert Downey Jr. írt volna.) Délután játék a gyerekekkel, vacsorafőzés, séta Emmával. Aztán vacsi közben jött a következő sms, hogy éppen ma este úgy alakult, hogy mégsem megy Brightonba és ha van kedvem, találkozhatnánk a Counting House Pubban. Hát asszem mondanom sem kell, hogy milyen sebességgel fejeztem be a vacsit, készültem össze és sétáltam le a Waitrose-hoz. Kicsit nehezen találtam meg a helyet és útközben elkezdtem parázni, mert mi van, ha egyáltalán nem is jófej, vagy ostoba, vagy egyszerűen csak nem találjuk a közös hangot, vagy még rosszabb, hogy összeülünk, 1 óra alatt kibeszéljük, hogy ki hogy került ide, honnan jött, mit csinál, aztán ott ülünk és… leül a beszélgetés. (Az persze eszembe se jutott, hogy mi van, ha ő tart engem szarfejnek…) Beléptem a pubba és azonnal lenyűgözött. Kicsi, fa belső borítású, szőnyegpadlós, sárga fénnyel bevilágított hely. Bent nem lehet dohányozni, így az ember nem kell hogy a veszélyes hulladékok közé tegye a ruháit és azonnal drótkefével sikálja le magáról a buli szagmaradványait, amint hazaért. Fantasztikus érzés. Nomeg bent sincs áporodott kocsmaszag. Éppen, amilyennek egy kocsmának lennie kell. Évit kicsit nehezen találtam meg, de a pultosnak elbáboztam, hogy kit keresek és azonnal tudta, kiről van szó. Persze az ő kisugárzásával és magyar mivoltunkkal nem nehéz kitűnni a sorból. Mosolyogva fogadott és András régebbi javaslatára egy ciderrel indítottam. Ez egy eléggé fura ital, egy ilyen szénsavas almabor izé, de elég fanyar. Inkább hasonlít fröccsre, mint szénsavas alma italra. A második italom Évi ajánlása alapján egy Früli nevű belga epres sörr. Nem kísérleteztem tovább. Ez valami isteni. Közös hullámhosszra nem egészen egy perc és egy ital múlva kerültünk. Kibeszéltük a találkozás örömét, a ki-hogy-került-ide-témát (amit ugye rólam tudtok, Évi pedig egy családnál dolgozik operként, budapesti és angol szakra jár egyetemre, továbbá itt is és otthon is tanulja a jelnyelvet), gyorstalpalót tartott az eastbournautákról (nem, ilyen szó nem létezik, most találtam ki) és fél óra elteltével hangosan nevettünk mindenen és mindenkin, jóízűen csámcsogtunk az embereken és egymás szarabbnál szarabb szóviccein. Szóval hamar kiderült, hogy rokonlelkek vagyunk. Az angolok hülyék. Konkrétan. Eastbourne, szitáló eső, erős szél, hőmérséklet 1-2 fok. Fiatal pár az alábbi öltözetben: Lány- pánt nélküli mini koktélruha, nyitott orrú (nagyon)magassarkú. Fiú- hawaii mintás bermuda, lyukacsos (most divatos) műanyagklumpa, csíkos ing, nyakkendő. Egyrészt annyira penetránsan néztek ki (külön-külön, de együtt is), másrészt basszus. Tél van!! És Évi azt mondja, ez tök normális itt. Szokjak hozzá, ér még majd egy-két sokk. Hát ért is hazafelé, amikor hasonló leányt láttunk mezítláb. Ami egyébként nem volt túl későn, itt nem viccelnek az ilyesmivel. fél 1-kor van az ún. last call, tehát akkor még kérhetsz egy utolsó italt, aztán azt reálisan 1-re meg is iszod, merthogy akkor tetszik-nem tetszik, kiraknak. Hát nem voltunk boldogok, szívesen beszélgettünk volna még. Mikor a mi utcánk aljában elváltunk, azzal búcsúzott, hogy „Szeretlek, mert idióta vagy”. Aki ismer, tudja, hogy ez a lehető legnagyobb bók, amit nekem tehetett.

A következő randit csütörtökre beszéltük meg, ugyanis ugyanebben a kocsmában minden héten van egy ilyen Jam est. Ez abból áll, hogy 4 elképesztően fura alak (talán a bohém a legjobb szó rájuk) élő zenét nyomat, leginkább country stílusban, de mindenfélét. Olyan igazi kocsmazene. A frontember felváltva gitározik, hegedül, klarinétozik és harmonikázik, nomeg persze énekel. Az érdekesség, hogy bárki más is zenélhet. Ha te tudsz egy jó dalt, eljátszhatod, vagy elénekelheted vagy bármi. Egy lány pl. két saját dalt adott elő, magának gitározott és izlandiul énekelt. Marha érdekes volt és nagyon jó hangja volt. Csak az a hiba, hogy mivel csütörtök az hétköznap, így nem hagynak féktelenül mulatozni éjjel 1-ig. 11-kor mehet, ki merre lát. Persze ennek is van előnye és bizonyára meg lehet szokni. Nekem még nem sikerült. Mondom ezt egy teljes hónapom minden vaskos tapasztalata alapján.

Évivel azóta rendszeresen találkozunk, néha csak napközben egy-egy percre, merthogy az ő egyik „gyereke” is oda jár suliba, ahova Maja, máskor egy hosszabb sétára a városban, de azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy sok botrányosan jó buli vár még itt ránk.